Egy héttel ezelőtt, pénteken épp dolgoztam, mikor telefonon kerestek a Get Work Hungary-tól. Előzménye az volt, h jelentkeztem email-ben egy általuk hirdetett állásra (adatrögzítő operátor), ami határozott időre szól, pontosabban a nyárra. Szóval felhívtak, h aktuális-e, és mivel az volt, megbeszéltük, h kedden (ami e héten volt) egy csoportos tájékoztatóra kell bemennem, ahol tesztet írok. Többi információt a délután folyamán elküldték email-ben.
Eljött a kedd. A Munkaügyi Központ VIII. kerületi kirendeltségébe kellett mennem. Korábban odaértem, de legalább 2 lánnyal kicsit összeismerkedtünk. A tájékoztatón elmondtak még pár infót, pontosan milyen munkáról van szó. Meglepő, de 180 főre van szükségük. Továbbá sajnos kiderült, h (majdnem) mki a délelőtti munkát pályázta meg (vajon miért...délutános műszakkal az egész napom el van baszva). Ez azt jelentette, h vmilyen úton-módon délutánra írják be a jelentkezők felét.
"Érdekesség", h a tesztet legjobban megíró automatikusan délelőttre írják be, illetve aki 90% felett teljesít. Igen ám, de alapból 90% felett kellett teljesíteni a teszten...logika. XD
Csütörtökön kaptam az email-t, h sikeres, 90% feletti tesztet írtam, így megkaptam a munkát. Majd telefonon hívnak a szerződéskötéssel és a munkába állással kapcsolatban.
Pénteken telefonáltak is, igen ám, csak éppen azt kérdezték, 21-én munkába tudok-e állni. Mondtam, h nem, csak 22-től, mivel 21-én szakmai vizsgám van. Nem lényeg, de amikor jelentkeztem a munkára, már akkor is megjegyeztem az email-emben, illetve a tesztíráson a papírra fel is tűntettem. A telefonos ügyintéző ezután mondta, h akkor még fognak hívni. Furcsáltam. Gyorsan megkérdeztem, h délelőttös vagy délutános leszek-e, de erre azt a választ kaptam, h a nap folyamán ezzel kapcsolatban keresni fognak...nem hívtak.
Időközben (szerdán) ugyebár jelentkezni kellett a diákmelóra is, ahova beírtam keddtől pénteket, mert ha esetleg délutánra raknak, délelőtt tudok KMRNYI-be menni. Nem mondom, h ezt bevállalom egész nyáron, de most egy hetet kibírok így. (Ez azt jelenti, h reggel 8-12 között KMRNYI, majd 14-20 óráig az adatrögzítés. Persze a műszakok előtt és után utazás, ez azt jelenti, h ezen kívül már csak aludnék.)
Korábban úgy gondolkoztam erről, h ha délutánra raknak, akkor ezt eljátszom addig, míg tart a KMRNYI-ben a meló. De kemény lenne és nyaram is elmenne pikk-pakk. És itt jön elő a Sziget.
A hét folyamán írtam Nikinek, majd válaszában és utána a Meex-esektől is kiderült, összevontak pár csoportot, és így 97 fő van most a csapatunkban. Pénteken ki is küldte a Meex a fizetési felszólítást. Na de ha délutános leszek a munkába, nem tudok elmenni a Szigetre...nagy szerencsémre a 30 Seconds To Mars és a Papa Roach egy napon lesznek, augusztus 13-án, ami péntekre esik, így arra az egy napra ki tudnék menni úgy, h arra a napra szabadságot veszek ki. (A munka 2 hónapos, ebből 1 hónap próbaidő, és 2 nap szabadságot lehet kivenni.)
De!
Mivel keddtől péntekig már tuti KMRNYI-be megyek, amit nem is szívesen mondok le, viszont nem telefonáltak a GWH-tól, így lassan ott tartok, h leszarom ezt a munkát. Mármint lehet holnap telefonálnak, de elmehetnek a rákba, h az utolsó pillanatban rohanjon az ember szerződést írni, stb. Ráadásul kizárt, h én holnap bármilyen telefont is felvegyek. Eléggé nagy idegállapotban leszek. Ki is leszek kapcsolva! Hogy még elérni se tudjanak.
Lehet most ez butaság részemről, h kihagyok egy munkalehetőséget, de azért senki ne várja már el, h én ugráljak az utolsó pillanatokban úgy, h még semmi információt nem tudok, mégis mikor dolgoznék ott!!!
Így most ott tartok, h holnap ugyebár szóbelizek (drukkoljatok!), de telefonon nem leszek elérhető, mert úgy kikapcsolom reggel, mint a huzat. Keddtől pedig dolgozom, és ha lesz pofájuk kedden, vagy utána lévő bármelyik napon felhívni, megmondom nekik, h nagyon sajnálom, de mivel nem jelentkeztek, így a diákmunka mellett döntöttem, amit már nem tudok lemondani. És mivel semmi szerződés nem volt, nem tudnak ellenem fellépni. Ez van.
Így legalább lesz nyaram és el tudok menni a Szigetre egész hétre. Judittal. Ahogy az eredeti tervben volt. :]